WTOURS EVEZŐS TÁBOR ÉS ÖKOTÚRÁK KÖZPONTJA
EGY TÁBOR NEM CSAK GYEREKEKNEK!

Wagner Tamás vagyok, több mint húsz éve, középiskolás korom óta járom Magyarország vizeit, alapvetően a Tiszát és mellékfolyóit, a Tisza-tavat és a valamint a Duna alsó szakaszát ismerem, nyaranta evezős és motorcsónak túrákat, táborokat szerveztem és szervezek ma is.  A Magyar Természetbarát Szövetség által  kiadott csoportos  Vízitúra vezetői engedélyem, - képesítésem 1995-ben szereztem.

Néhány évvel később a W-group részeként a Wboat mellett létrejött a Wtours.

Hol egyedül,  hol másokkal karöltve évente több száz, alkalmanként  több tucatnyi gyereknek  mutattuk be, a ma már Világörökségként jegyzett Madár Rezervátumot beleértve a Tisza folyó és Tisza tó környékének természeti értékeit, szépségeit.
A gyerekek élménybeszámolói és egyéb fórumok alapján, egyre több családhoz jutott el Ökotúráink híre, melynek hatására egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott, mutatkozik a családok és baráti társaságok részéről. Egyre többen kíváncsiak évente akár többször is az itteni élővilágra, hisz az mindig más és más arcát mutatja. 

AMIT NYÚJTANI TUDUNK...

Vendég faházak

Vendégeinket a Tiszafüredi holt Tisza-parttól kb. 100m-re várják a faházak. 1faház  4 ill. 5 személy fogadására vannak előkészítve.                           

Étkezés

Magyaros konyhánk, igazán háziasnak mondható, úgymond édesanyánk -"édesapánk - Józsi" főztjével, - saját termesztésű és készítésű biolekvárral, savanyúsággal próbálunk vendégeink hasára hatni. Jó időben, aszabadban a hatalmas összeboruló fák árnyékában, rossz időben az ebédlőben étkezünk!

Wtours Evezős túrák

Evezős-túráink a Tisza tó rejtelmes és áthatolhatatlannak tűnő nádasában - csatornákon és belső tavakon halad. Vándor túráink során a Tisza-tó,  a Tisza folyó és mellék folyói szabadon és szakavatott vezetővel látogatható területeit járjuk be, melyek nagyszerűen bemutatják kis hazánk érintetlen, fokozottan védett területeit és ezek élővilágát.

Horgászat

A Wtours Evezős Tábor És Ökotúrák Központja ideális táborhely a horgászathoz, mert itt mindent egy helyen megkap ami egy nyugodt probléma mentes horgászathoz szükséges. Közeli vízpart, csónak, vezető, engedély, remek pergető helyek, aktuális jó tanácsok.

Wtours Motorcsónak túrák

Vendégeinket szakavatott vezető kalauzolja  Tisza  hullámain, hogy felfedezhessék az ártéri erdők megnyugtató látványát, sokszínű madárvilágát. A kisebb-nagyobb csatornák árnyékos zöld utjait... 

Wtours Utalvány

Szeretne üdülést ajándékozni partnerének, családtagjának vagy munkatársának, de bizonytalan az utazás időpontjában? - ajándékozzon családtagjainak, barátainak, üzletfeleinek vagy alkalmazottainak a Wtours Evezős Tábor És Ökotúrák Központja utazási utalványai közül. részletek

Wtours törzsutas, - vendég kártya 

A Wtours törzsvendég kártya birtokosa mindenkori Heti váltású táborunk árából 7%, szállás - étkezés árainkból minimum két éjszaka igénybevételekor 4% kedvezményre jogosult!   

Csapatépítő tréning, - Túra 

A Wtours Evezős Tábor És Ökotúrák Központja örömmel vállalja, egy- vagy többnapos Oudoor programok, - evezős, kerékpáros,horgásztúrák, és horgászversenyek, kiterjedt kapcsolatai révén, Indoor programok, tanfolyamok professzionális szervezését, és lebonyolítását. 

Bérbeadás 

Bérelhető 3 és 4 személyes túra kenu, 1 és 2 személyes túra kajak, evezős és motorcsónakok valamint klasszikus fa motorcsónak mellyel "Retro" utazást tehet az 50-es 60-as évekbe.

A kölcsönzés saját felelősségre történik. Fényképes igazolvány felmutatása szükséges hozzá. Motorcsónak kölcsönzéséhez vezetői engedély nem szükséges.

Kötelező a Tisza-tó házirendjének betartása!
Mentőmellényt használata 16-éves kor alatt kötelező! - de mentőmellényt mindenki számára tudunk biztosítani.
A nem rendeltetésszerű használatból adódó károkért a bérlő kárfelelősséggel tartozik! 

Kikötőpont

Az Albatrosz kikötőt használjuk vízi bázisnak, itt tároljuk mind az evezős mind a motoros vízi járműveinket,  - a szálláshelyünktől a kikötő 100 méterre található.

Felhívjuk vendégeink figyelmét hogy a Wtours Evezős Tábor És Ökotúrák Központja a túrái lebonyolításánál legfontosabbnak tartja a vendégei biztonságát valamint a   természet megóvását és zavartalanságát!

Aki már részt vett túráinkon, az remélhetőleg kellemes élményeket idézhet fel honlapunk alapján, a többieknek pedig reméljük sikerül felkelteni érdeklődését.

Túra evezéshez motorcsónakázáshoz nem elég a vadvizek szeretete és a minimális evezéstudás.
A víz őselem, amelyet igen komolyan kell vennünk. Jó barátja marad mindazoknak, akik ismerik tulajdonságait és ha kell,
szeszélyeit is le tudják győzni, de alattomos ellensége mindazoknak,
akik könnyelműen tudás és helyzetismeret nélkül közlekednek rajta csónakjaikkal,
figyelmen kívül hagyva a megfontoltak és óvatosak intő szavait!

Az ifjúság életesélyeiért az egészséges nemzetért!